Alvásrohamok, avagy mi is az a narcolepsia

Talán kevesekkel fordult elő, hogy egy vidám társaságban, felhőtlen szórakozás kellős közepén összeesik, mély alvásba zuhan, és mikor felébresztik a többiek, akik mit sem értenek az egészből, bénultan fekszik hosszúnak tűnő perceken át, majd nagy nehezen teljesen rendeződik állapota. Elég ijesztőnek hangzik, igaz? Mindenekelőtt ismerjünk meg néhány dolgot az alvásról. Sajnos, a mai napig sem értjük teljesen, mi is az élettani szerepe, de egyre közelebb jutunk hozzá. Az alvás ciklusokra bontható. Egy ilyen ciklus kb. 90 percig tart, melyben négy stádiumot és egy REM (gyors szemmozgások fázisa) szakaszt lehet elkülöníteni. Az első stádium a szendergés stádiuma, eközben az izmok tónusa csökken. A második a felszínes alvás stádiuma. A harmadik a közepesen mély alvásé. Végül, a negyedik stádium a mély alvást jelenti, az izmok még jobban elernyednek. Ezt követi a REM fázis (angol rövidítés: rapid eye movement), vagyis a gyors szemmozgások fázisa. A nevét arról kapta, hogy ez idő alatt, jellegzetes oldalirányú, gyors szemmozgásokat lehet detektálni. Amiért még érdekes ez a fázis, hogy ilyenkor jelennek meg az álomképek, sőt különböző vegetatív reakciók (vérnyomás emelkedés, erekció, légzésfrekvencia fokozódása) is tarkítják a képet. A normál alvás 5-6 ilyen ciklusból áll, melyek tartama az alvás folyamán egyre rövidül. Ez tehát a normál alvás szerkezete. Orvosi szempontból az alvászavar lehet objektív és szubjektív. Az előző lehet az elalvási idő zavara, lehet az átalvási idő zavara, és lehet az ébredés zavara. Míg a szubjektív alvászavar összetettebb. Ide tartozik a rémálmoktól kezdve a "rosszul alvás", a "kevés alvás", stb. esetei. Számos pszichiátriai betegségben is megtalálhatóak az alvás zavarai. Közismert, hogy a depressziósok (itt a primer depressziót értem) alvászavarok-kal kűzdenek, nem tudnak aludni. Meg kell említeni, hogy alvászavarok jelentkezhetnek szervi elváltozások következményeként is. Most pedig térjünk rá a narcolepsia nevezetű alvászavarra. A narcolepsia genetikusan meghatározott eltérés, mely alvásrohamokkal jár. Jellemző, hogy érzelmi hatás következtében hirtelen izomtónus vesztés következik be, és az illető rohamszerűen álomba zuhan. Ez néhány percig tart, majd lassanként magához tér. Már ébren van, amikor még bénultak izmai, meg sem tud moccanni. Ez eléggé félelmetes, de nem tart sokáig, hamarosan teljesen visszanyeri erejét. Később állatoknál is felfedezték ezt a betegséget. Olyan kutyákon vették észre, amelyek eléggé belterjesen szaporodtak (ez mutat rá a genetikus eredetre). A jelenség, amelyet megfigyeltek a következő volt. A kutyust kivitték egy számára ismeretlen mezőre, és ott finom falatokkal kínálták, erre a kutyus hirtelen összeesett, és egy ideig szinte ébreszthetetlen volt. Majd szép lassan magához tért. Ezenkívül még számos alvászavar ismeretes pl.: alvajárás, alvás közbeni beszéd, rémálom (lidércnyomás), stb. Általában elmondható, hogy az alvászavarok kezelése a kiváltó, fenntartó okokra kell, hogy irányuljon. Csak végső esetben fordulunk a gyógyszerekhez.

Fábián Gábor