Álom a gyógyító kés alatt

Amint megtudjuk, hogy egészségünket csak műtétes gyógykezeléssel nyer-hetjük vissza, elfog bennünket a szorongás. Félünk a betegségtől, annak követ-kezményeitől, magától a műtéttől, a fájdalomtól, attól, hogy meggyógyulunk-e vagy sem és nem utolsó sorban az altatástól. Mi lesz, ha nem ébredek fel többet? Mi lesz velem, ha felébredek műtét alatt? Vajon mi történhet velem műtét után, míg öntudatlan leszek? Ezek a kérdések mindenkiben megfogalmazódnak, és aggodalmat váltanak ki. Nézzük át, hogy mi történik műtét előtt, alatt és után! Tekintsük át, hogyan gondoskodik az együttműködő orvoscsapat a beteg biztonságáról, gyógyulá-sáról, felépüléséről! Minden műtétes beavatkozást számos vizsgálat előz meg, amelyek több irányú állapotfelmérést céloznak meg. Ilyenek: a betegség pontos diagnosz-tizálása, a várható kimenetelének felmérése, a beavatkozás részletes megterve-zése, a beteg testi-lelki állapotának felmérése, kísérőbetegségeinek megállapí-tása, a lehetséges szövődmények valószínűsítése (hogy a későbbiekben ezt szem előtt tartva a komplikációk előfordulását lehetőleg elkerüljék, ill. ha fellépnek, azt mihamarabb kezeljék). A műtét előtt ezeket a diagnosztikus és prognosztikus vizsgálatokat a sebész, a belgyógyász, a radiológus, a labororvos és az altatóorvos együttesen végzik. Miután ezek megtörténtek, megkezdődik a beteg műtétre való testi-lelki felkészítése. A felkészítés magában foglalja a beteg megnyugtatását (gyógyszeresen és beszélgetéssel), bizalmának elnyerését, bíztatását, a kísérőbetegségeinek kezelését (hogy a műtéti kockázatot a minimálisra csökkentsék), és a műtét jellegétől függően egyéb speciális eljárásokat (pl.: a bélrendszer átmosása). Azután beszállítják a beteget a műtőbe. Itt várakozik, amíg a műtő személyzete előkészíti a műtőt a beavatkozáshoz. Ilyenkor még a sebész beszélgethet vele, hogy tovább nyugtassa, bíztassa. A műtőbe kerülve az altatóorvos veszi kezelésbe a beteget, nyugtatja őt, ill. elmagyarázza neki, hogy most mi fog vele történni. Elmondja, hogy elaltatják, és hogy teljesen fájdalommentesen történik a műtét, miközben mindvégig vigyázzák őt, és hogy aggodalomra semmi ok. Az altatás módjától függően először egy kis bódító injekciót kap, majd ha elaludt, akkor egy ún. izomrelaxánst adnak neki, hogy az izmai ellazuljanak, elősegítve az operációt. Majd pedig további altatószereket kap. A lélegeztetéshez esetleg egy csövet dugnak a gégéjén át a légcsövébe, hogy biztonságosabban tudják lélegeztetni őt. A műtét alatt mindvégig szorosan nyomon követik a beteg életműködéseit, hogy bármi eltérés esetén be tudjanak avatkozni. A műtét vége felé egyre kevesebb altatószert kap a beteg, és ahogy vége a műtétnek, az izomellazító szer hatását felfüggesztik, és így visszanyeri szép lassan az erejét. A műtét a sebész részéről a seb gondos ellátásával és különböző váladék-elvezető csövek behelyezésével, ill. a seb bekötésével véget ér. Az altatóorvos még mindig a beteggel van, és gondoskodik róla, amíg teljesen magához nem tér. Amikor már magától képes lélegezni, tehát már nem szorul lélegeztetésre, akkor eltávolítják gégéjéből a csövet. Emiatt a cső miatt érezheti a beteg, hogy fáj a torka, és hogy rekedt egy kicsit. Ez csak átmeneti dolog, nem kell megijedni tőle. A teljes öntudatra ébredés még eltart egy darabig. Erre az átmeneti állapotra a betegek nem szoktak emlékezni. A műtét utáni napokban elkezdődik a lábadozás, és szép lassan felépül a beteg. Természetesen folyamatos ellátás és gondozás veszi őt körül. (Rendszeres sebellátás, átkötés, fájdalomcsillapítás) Végül elmondhatjuk, hogy minél barátságosabb, emberközelibb az orvos-beteg kapcsolat, minél inkább meg tudja nyerni az orvos a betege bizalmát és minél jobban meg tudja őt nyugtatni, annál könnyebb lesz a betegnek megküzdeni a betegséggel, és annál könnyebb lesz meggyógyulnia is.

Fábián Gábor